PSY-NATURA Önismereti Program

"Lélektől Lélekig"

Dr. Gőgh Edit Bemutatkozása


Dr. Gőgh Edit, neurológus, pszichiáter főorvos, okleveles lézergyógyász, homeopátiával is gyógyító, az embert mindig a saját testi-lelki-szellemi-spirituális és szociális egységben látó és elemző orvos vagyok. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi karán végeztem, majd a Szentesi Kórház Ideg-Elme Osztályán (akkor még így hívták az osztályt) kezdtem el dolgozni, ahol neurológiából szakvizsgáztam. Ezt követően Esztergomba kerültem, ahol a Vaszary Kolos Kórház Neuro-Pszichiátria Osztályán dolgoztam, és megszereztem második szakvizsgámat, pszichiátriából.

Ezt követően kerültem Kunszentmártonba, ahol a Pszichiátriai Gondozót vezettem, valamint a neurológiai szakrendelést láttam el. 1993 óta főállású privát praxisomban, a PSYCHO-NATURA Orvosi Rendelőben dolgozom. Szakmai „kudarcaim” tereltek a terápiás paletta tovább-fejlesztéséhez, bővítéséhez. Ugyanis gyakran észleltem, különösen a krónikus betegséggel küzdő betegeimnél, hogy a szakma szabályainak és előírásainak megfelelő módszert, terápiát alkalmaztam, de a várva-várt eredmény elmaradt. Saját-élményként meggyőződtem arról, hogy a betegségek nem tanulják meg a tankönyveket… Ezért tovább kellett lépnem és más hatékony terápiás módszereket is kellett keresnem. Így kerültem kapcsolatba az alternatív gyógymódokkal, majd a homeopátiával.

A hagyományos orvoslás és a pszichoterápia mellett alkalmazok alternatív gyógymódokat. Komplementer orvosi képesítésem megszerzése után fitoterápiát, biofizikai orvoslást, lézerterápiát, homeopátiát is alkalmazok. Fő profilom a pszichoszomatikus betegségek, szorongás, depresszió.

Gyógyító munkám mellett az ország számtalan területén (templomokban és művelődési házakban, könyvtárakban) rendszeresen tartok előadásokat a mindenkit mélyen érintő egyetemes emberi érzésekről, állapotokról, élethelyzetekről, mint pl. megbocsátás, magány, szeretet, emberi kapcsolatok, szorongás, pánik, önismeret, emberismeret, lelkierő, lelkiismeret, szeretet, magány, öregség, gyász, gyógyítás és hit, stb…

Dr. Gőgh Edit
neurológus, pszichiáter, főorvos

A következő tudományos társaságoknak vagyok tagja:
  • Magyar Pszichiátriai Társaság
  • Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társaságának
  • Magyar Homeopata Orvosok Egyesülete
  • Magyar Orvosi Lézer és Optikai Egyesület
  • Magyar Biofizikai Társaság
  • MAPOSZ
  • MOK

Diagnosztikai szolgáltatások

  • Neurológiai vizsgálat
  • Pszichiátriai vizsgálat
  • Pszicho-diagnosztika
  • Lelki okok feltárása, az összefüggések együttes megtalálása, feltárása
  • BIOFIZIKAI – számítógépes állapotfelmérés:
    • Ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok szintfelmérése,
    • Keringési rendszer, emésztőrendszer, ízületi rendszer vizsgálata
    • Gerinc vizsgálata, anyagcsere, idegrendszer vizsgálata.
    • Lelki-érzelmi élet elemzése.
    • Allergiák kimutatása
    • Góckutatás. Rejtett betegségek és öröklött hajlamok kimutatása.

Kezelési módok

  • A hagyományos orvosi módszerek és terápiás elvek mellett, azt kiegészítve:
  • Exploráció után lelki vezetés, lelki kísérés
  • Egyéni és/vagy párterápia
  • Biofizikai kezelések (frekvencia-terápia)
  • Lézerkezelések
  • Homeopátiás kezelés

Fő profilunk

  • Pszichoszomatikus betegségek
  • Fejfájás, migrén
  • Nyaki gerinc panaszok
  • Lumbago, ishiász („ideg-becsípődés”)
  • Lelki, idegi eredetű fájdalom-szindrómák
  • Szorongások, hangulati élet zavarai, depresszió
  • Fóbiák, félelmek
  • Pánik betegség

A PSY-NATURA Online Önismereti Kurzus bemutatása


Virtuális tér és online világ: két olyan fogalom, melyek korábban nem léteztek, széles körben nem voltak ismertek. Mozogni, kapcsolódni, ismereteket gyűjteni, szórakozni, kikapcsolódni, s megannyi más tevékenységet folytatni ma már kiválóan lehet a virtuális térben, online is. Az internetnek köszönhetően kevesebb mozgással, csekélyebb energiaráfordítással többet érhetünk el, ráadásul környezetbarát módon. A PSY-NATURA Online Önismereti Kurzus elvégzése lehetővé teszi, hogy hosszabb időt töltsön elmélyülve lelkének benső világában kísérettel, vezetéssel, igény szerint személyre szabott terápiával kiegészítve.

A kurzus dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter, főorvos praxisára épülő, online, tehát interneten keresztül végezhető egyéni önismereti program. A páciensekkel való korlátozott találkozások a virtuális térben folytatódnak, illetve az ott megszülető kapcsolatok kiteljesedhetnek a valós világban. A diagnózis megállapításához, és a terápiás terv kialakításához nélkülözhetetlen a személyes megjelenés.

A „Lélektől Lélekig” módszer - a gyógyulás mellett - a nagyobb lelki egyensúlyra való törekvésben, és a szellemi növekedésben, fejlődésben is segít. A biorezonancia alapján működő állapotfelmérés megmutatja az ember teljes, testi-lelki-szellemi státuszát. A gyógyszeres és az egyéb, több évtizednyi tapasztalaton alapuló kezelések, harmonizálják az emberi szervezetet, elősegítik és támogatják a test-lélek-szellem egyensúlyát.

Egy utazásra hívjuk az érdeklődőket. Egy társasutazásról van szó, mert online kurzusunkat párhuzamosan bármennyien végezhetik, mégis mindannyian egy közösségben érezhetik magukat. Munkahelyünkről, mindennapi életünk világából, még napokra is alig tudunk kiszakadni, nemhogy hetekre elutazhatnánk. A PSY-NATURA Online Önismereti Kurzus 10 héten át tartó utazást biztosít a test-lélek-szellem kalandos világában.

Az ilyen utazás ugyanúgy felkavar és megnyugtat, elborzaszt és gyönyörködtet, kimerít és felüdít, mint egy külső utazás. A részletekben való elmerülés és elemzés mellett biztosítani szeretnénk az átfogóbb összefüggések, önvalónk és életünk felülnézeti szemléletét. A kurzus anyagában jelen van a hagyományos orvoslás, filozófia, pszichológia, alternatív gyógyászat, spiritualitás, kommunikáció, kapcsolatépítés. Hallgatóink fejlődését a tudományos orvoslás, ősi filozófiák bölcsessége, a legfrissebb pszichológiai kutatások eredményei, alternatív módszerek és gondolkodásmódok fogják garantálni. A bemutatkozó kisfilmek mellett zenével megfestett előadások, képekkel, szemléletes ábrákkal illusztrált jegyzetek és gyakorlatok, feladatok segítik a lelki-szellemi haladást, épülést.

A téma érzékenysége miatt egy online kurzus erőssége, hogy nem kell személyesen megjelenni, ha valaki nem akar, és inkább „névtelen” maradna az online világban, de mégis a hasonlóan gondolkodók és cselekvők közösségében érezheti magát. A Facebook közösségi oldalon lehetőség van a PSY-NATURA Önismereti Csoporthoz való csatlakozásra, ahol gondolatébresztő posztok, hasonlóan gondolkodók társasága vár hallgatóinkra. A csoport privát, tehát biztosított a diszkrét jelenlét, de a bátor feltárulkozás lehetősége is adott, legyen az gondolatébresztő bejegyzés vagy a hozzászólásokban történő dialógus.

Kurzusunk szakmai képesítést ugyan nem nyújt, de a témák úgy kerültek összeállításra, hogy segítsék a résztvevők mindennapi életében jelentkező kérdéseivel, nehézségeivel, betegségeivel való bátor és eredményes szembenézését. Pénzen sem az egészség, sem a lelki béke nem vásárolható meg. Aki szeretne tenni önmagáért, az aprópénzre váltható, gyakorlatias segítséget fog kapni.

Lao-Ce gondolatai tartalmazzák eszmeiségünk alapjait:

„Cselekedj a természet rendje szerint,
Sose erőszakold a dolgokat,
Ne keresd a túlzott élvezeteket,
Lásd meg a nagyot a kicsiben,
Lásd meg a sokat a kevésben,
A rosszat is jóval viszonozd.

A PSY-NATURA Online Önismereti Kurzus valójában 4 x 10 hetes különálló, egyenként két részletben is elvégezhető kurzusból áll. A csomagok témakörök szerint tartalmazzák a 10 hétre való előadásokat, jegyzeteket és gyakorlatokat. A hallgatók számára orvosi és technikai segítséget biztosítunk. A kérdésekre válaszolunk. A tennivaló csupán annyi, hogy a www.psynatura.hu oldalon az érdeklődők kiválasztják a nekik megfelelő kurzust és jelentkeznek rá. Ez még semminemű elkötelezettséggel nem jár. A tudnivalókról személyre szóló levélben nyújtunk részletes tájékoztatást.

Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését!

Engedje meg, hogy mihamarabb hallgatóink sorában üdvözölhessük!

Fordítson időt önmagára, tegyen olyat, ami feltölti és a személyes fejlődését szolgálja! "Lélektől Lélekig” PSY-NATURA Online Önismereti Kurzus Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter, főorvossal: www.psynatura.hu - "Meghallgatlak, megértelek, elfogadlak - tehát szeretlek!"

A PSY-NATURA Önismereti Program Csapata

Gyakran Ismételt Kérdések | GY.I.K.


Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter, főorvos gondolkodásmódjában és praxisában a nyugati és a keleti orvoslást ötvöző sokoldalú szakember. Neurológusra van szüksége? Olyan pszichiáterre, aki egyben kiváló pszichológus is? Nem szeretné gyógyszerekkel „mérgezni” magát? Szeretne a természet rendje szerinti homeopátiás készítményekkel gyógyulni? Talán még egy életmódtanácsadó is jól jönne? Mindezt dr. Gőgh Editnél egyben megtalálja!
Módszere a „Lélektől Lélekig”, vagyis személy szerint figyel az ember egészére, testi-lelki-szellemi egységére. Ön dönti el, hogy a hagyományos gyógyszeres kezelést választja-e, vagy inkább megpróbál egyéni úton, természetes eszközökkel, homeopátiás szerekkel egyensúlyba kerülni.
Módszere ötvözi a személyes és a virtuális foglalkozást. A gyógyulást nem kaphatja meg egy pirula lenyelésével, azonnal. Az egészség egy út, melyen a nagyobb önismeret által, segítséggel, de önmaga erejével haladhat a testi-lelki egyensúly irányába. Közben tanulhat, szellemileg is fejlődhet.
Bárki elvégezheti, akit érdekel saját egészsége, lelki békéje és gondolkodásában, viselkedésében szeretne fejlődni. Egy sikeres vállalkozás irányításához helyes önismeretre és érzelmi életünk egyensúlyban tartására, fejlődésre való nyitottságra van szükség. Személyes és kapcsolati életünkben vannak elakadások, útkeresések, irányváltások. Az emberi élet közepén sokan úgy érzik, hogy zsákutcába jutottak. Egy szétesés után összerakni magunkat, s rátalálni a boldogulás és boldogság útjára, nem egyszerű feladat. De az emberi élet lenyugvó szakaszában is lehet számos kínzó kérdésünk.
Szörfölni, ismereteket gyűjteni, kikapcsolódni, szórakozni, s megannyi más tevékenységet folytatni ma már kiválóan lehet online, a virtuális térben is. Az internetnek köszönhetően kevesebb mozgással, csekélyebb energiaráfordítással többet érhetünk el, ráadásul környezetbarát módon. Dr. Gőgh Edit lenyűgöző előadói stílusa az online térben is nagy hatást gyakorol hallgatóira. Lélektől lélekig ható szavai személy szerint megérintenek és segítik a lelke világában való elmélyülést. Közben érezni fogja, hogy kísérik, vezetik ezen a belső úton. Igénye szerint az online kurzust személyes találkozással, állapotfelméréssel és személyre szabott terápiával egészítheti ki.
Az online megoldásnak köszönhetően, a várhatónál lényegesen pénztárcakímélőbb. Nem beszélve a ráfordított időről! Ma egy pszichológussal, pszichiáterrel, pszichoterapeutával való egyszeri találkozás 10-20 ezer forintba kerül. Ehhez jön még 10-20 alkalommal az útiköltség, s ami a legdrágább, az idő. Ugye már kiszámolta, hogy ez mennyit jelent a valóságban? Dr. Gőgh Edit egy-egy 10 héten át tartó kurzusában meghallgathat 10 előadást, melyhez 10 tanulmányozásra szánt jegyzet és 10 feladatokat és gyakorlatokat tartalmazó dokumentum társul.
Egy-egy kurzus két részletben is befizethető és elvégezhető. A kurzust végzők kedvezményt kapnak, ha konzultációra, állapotfelmérésre, kezelésekre jelentkeznek be dr. Gőgh Edit rendelőjében.
Regisztráljon a www.psynatura.hu oldalon, válassza ki az Önnek megfelelő kurzust és jelentkezzen rá. Személyre szóló, részletes tájékoztatást adunk a további tennivalókról. A befizetést követő pénteken biztosítunk hozzáférést az első anyagrészhez. A soron következő témát hetente, péntekenként, 17.00 órakor tesszük elérhetővé a kurzust végzők számára.
Az egészség megőrzése, a lelki egyensúly megtartása nagy kihívás stresszes, rohanó, lelkeket kiszipolyozó világunkban. Ha időt szán a test-lélek-szellem világában való elmélyülésre, akkor megtapasztalhatja a belső szabadságot és békét, miközben sokat tanulhat egy olyan szakembertől, aki több évtizednyi praxisa során több tízezer embernek segített a gyógyulásban. Konkrét javaslatokat fog kapni saját életvezetésére nézve, hogy harmóniában és egészségben élhessen.

A 10 hetes kurzusok tartalma:

  • Előadás hanganyag formájában.
  • Olvasmányos, tudományt népszerűsítő stílusban, gyakorlatias szemszögből megírt, képekkel, ábrákkal illusztrált, kb. 10 oldalnyi írásos anyag.
  • Konkrét, gyakorlatias feladatok, melyek elvégzésével kipróbálhatja a tanultak való világban való működését és segítségükkel ismereteit tapasztalatokra válthatja.
  • A kurzust végzők kedvezményt kapnak, ha konzultációra, állapotfelmérésre, kezelésekre jelentkeznek be dr. Gőgh Edit rendelőjében.
Már a kurzus alatt kapcsolódhat a Facebookon található PSY-NATURA Önismereti Csoporthoz, nem csak virtuálisan! Az Önismereti Program keretében szervezünk előadásokat, kulturális-önismereti társasutazásokat, ahol együtt lehet Csapatunk tagjaival és ápolhatja a közösséget mindazokkal, akik az Önismereti Programban részt vesznek.
Egyikünk sincs a teljes igazság birtokában és azt sem tudjuk, hogy ki hogyan éljen helyesen, de jöjjön, alkossunk közösséget, maradjunk kapcsolatban, és keressük együtt kérdéseinkre a feleleteket! Ne fogadjunk el az előre legyártott válaszokat! Az ember szabadnak, keresőnek, botladozónak, hibáiból sem tanulónak, szerethetőnek, szeretni valónak, szeretetre szomjazó, halhatatlanságra vágyó lénynek született! A közös emberi, lelkünk hasonló vágyai, problémái, fájdalmai és örömei összekötnek valamennyiünket. Az élet legnagyobb kihívása értelmes célokat kitűzni és formát adni a gondolatoknak, melyekben megtestesülhetnek.

A PSY-NATURA egy út, amelyen ha sokan járunk együtt, egyre érdekesebbé, izgalmasabbá válik, egy olyan úttá, amelyen egyre jobban tudunk haladni. Egy olyan hely szeretnénk lenni, ahol mindenki gazdagodhat, növekedhet, jól érezheti magát, és ahol szívesen van jelen egymásra való odafigyeléssel, a másik véleményének meghallgatásával, egymás különbözőségeinek elfogadásával, tehát szeretettel.

Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését!

Engedje meg, hogy mihamarabb hallgatóink sorában üdvözölhessük!

Fordítson időt önmagára, tegyen olyat, ami feltölti és a személyes fejlődését szolgálja! "Lélektől Lélekig” PSY-NATURA Online Önismereti Kurzus Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter, főorvossal: www.psynatura.hu - "Meghallgatlak, megértelek, elfogadlak - tehát szeretlek!"

A PSY-NATURA Önismereti Program Csapata